Barczi Zsóka-emlékdíj

Barczi Erzsébet (1960-2012) huszonegy éven keresztül volt az Eötvös Loránd Kollégium tanára, ügyintézője, „mindenki Zsókája”. 1991 óta segítette az intézmény működését, a hallgatók beilleszkedését és az egymás közötti kommunikációt. Segítőkészsége köztudott volt nemcsak az Eötvösben, de minden más szegedi egyetemi kollégiumban is. Kiemelkedően jó viszonyt ápolt a kollégistákkal és dolgozókkal egyaránt. Mindezen felül elévülhetetlen érdemeket szerzett több kollégiumi rendezvény, így például a Farsang, Mikulás és végzősök búcsúztatója szervezésében és abban, hogy ezek a találkozók hagyománnyá váljanak és erősítsék a szakkollégiumi összetartozást.

Az évek során Zsóka egyre inkább hiányolta azok munkájának elismerését, akik nem kötelességszerűen látják el kollégiumi feladataikat, hanem ezek mellett, önként és – mint az ilyen jellegű tevékenységek jellegéből gyakorta adódik – sokszor a háttérben maradva végzik munkájukat, mely a közösség szempontjából hasonlóan fontos. Így részben az ő kezdeményezésére, a 2012 szeptemberében tartott közgyűlésen nyílt lehetőség először arra, hogy az akkor tréfásan „szürke eminenciásoknak” nevezett diákok ilyen jellegű munkájukért jutalmat kapjanak.  

Zsóka 2012 decemberében, hirtelen távozott el közülünk; vele egy meghatározó egyéniség hagyta itt az Eötvös Kollégiumot, az ő nagy családját. Emlékének és évtizedeken át odaadással végzett munkájának emlékére a Kollégiumi Bizottság a 2012/2013-as tanévben megalapítja a Barczi Zsóka-emlékdíjat. A díjjal igazoló oklevél és pénzjutalom jár. A díjazott elsősorban olyan, az Eötvös Loránd Kollégium bentlakó vagy külsős (BA/BSc, MA/MSc, osztatlan vagy PhD képzésben résztvevő) tagja, aki valamely kollégiumi tisztségétől, kötelezően vállalt feladatain túl, azoktól függetlenül segíti a különböző kollégiumi rendezvények megszervezését, a hallgatók ügyintézését és a felmerülő problémák megoldását, vagy egyéb olyan tevékenységet végez, mely a szakkollégiumi közösség hasznára válik.

A díj odaítélését szavazás előzi meg. Minden bentlakó és külsős hallgató egy főre szavaz-hat, szem előtt tartva a Barczi Zsóka-emlékdíj kiírását és szempontjait. A szavazás titkos. Ezt követően a Kollégiumi Bizottság összesíti a szavazatokat, és a végeredményt figyelembe véve hozza meg döntését a nyertes személyét illetően, aki nem lehet korábbi díjazott. A díj kiosztásának időpontja a mindenkori félév eleji közgyűlés időpontjával egyezik meg; az átadást követően röviden ismertetésre kerül a díjazott kollégiumért végzett munkája.

Kapcsolódó híreink

Az idei tanév nyertese a kollégisták szavazatai, valamint a Kollégiumi Bizottság döntése alapján Edelmayer Zsolt, aki 2014-től 2016-ig volt kollégiumunk tagja. Középiskolai tanulmányait a tatai Eötvös József Gimnáziumban folytatta, majd a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola fényképészet tanfolyamán szerzett képesítést 2011-ben. Ezt követően nyert felvételt a Miskolci Egyetemre, ahol kulturális és vizuális antropológia szakra járt.

Az idei tanév nyertese Pintér Tünde, aki 2014-ben operaének-művész, 2015-ben zeneművész-tanári MA diplomát szerzett; jelenleg pedig a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának PhD hallgatója.

Tünde 2013 február óta a kollégium bennlakó tagja. A 2013-as OTDK próbájaként rendezett belső Eötvös-este keretén belül mutatta be TDK-dolgozatát, majd a 2014-es végzősök búcsúztatóján szerepelt. A 2013/2014-es tanévben a külső Eötvös-esték rendszeres látogatója volt.

A díj átadására június 23-án, a végzősök búcsúztatóján került sor. Az idei tanév nyertese Balázs Katalin, aki jelenleg filozófia MA II. évfolyamon tanul.

Kata 2012 szeptemberétől külsős, majd 2014 elejétől bennlakó hallgatója a kollégiumnak. A 2013/2014-es tanév első félévétől a Kollégiumi Bizottság tagja, második félévétől pedig titkára. Bizottsági munkájának részeként kollégiumunkat képviselte Interkoll üléseken és más, szakollégiumoknak szóló találkozókon (például a Szakkollégiumok Nyári Találkozóján, röviden NYATÁ-n).

Az első díj átadására június 24-én, a végzősök búcsúztatóján került sor. Az idei év nyertese Saródi Szilvia másodéves magyar MA szakos hallgató lett (korábban magyar BA, illetve kommunikáció- és médiatudomány BA szakos diplomát szerzett). Jelenleg a Kollégiumi Bizottság titkára.