Ideális képességfejlesztés, csillagsakkal

Előadó: 
Polgár László
Időpont: 
2008. október 2. (csütörtök) (Egész nap)
Szervező: 
Varga-Orvos Zoltán

Polgár László – a pedagógia kandidátusa – nevét, lányainak nevelése kapcsán ismertük meg. 65 könyve jelent meg, 35 a csillagsakkról.

Középiskolásként olvastam el könyvét: „Nevelj zsenit" címmel. Azóta megváltozott számomra a világ. Mindent ilyen szempontból nézek, az egyetemi oktatásom is ezen okból nem találtam kielégítőnek. Úgy érzem, érdemes lenne bizonyos elemeket átvenni a közoktatásban is a szerző elveiből. A családi környezetben pedig, ahol jobban lehet befolyásolni a körülményeket egyenesen ajánlatos leírását követni.

A Polgár-lányok eredményeit nem lehet elvitatni, Polgár László módszerei mégsem arattak osztatlan sikert. Talán a lustaság, a közömbösség, vagy az új iránti ellenérzések miatt. A lányok kiröppentek a fészekből, Polgár László idejét ma képességfejlesztő játékok kötik le, köztük kedvenc találmánya a csillagsakk. Állítása szerint ezzel a játékkal huszadannyi idő alatt lehet elérni ugyanazt a kreativitást, mint a hagyományos sakkal, mivel utóbbiban túl sok időt visz el a megnyitások alapvetően múltra emlékező memóriával történő feltérképezése. A csillagsakkban rögtön egymásnak lehet esni, szinte a középjátékkal indul parti. Ráadásul 7200 alapállás van, így a játékot nem lehetséges teljesen kielemezni.

Előadónk – aki tanítványát, Indig Ákost, is magával hozza – gyakorlati bemutató és könyvvásár keretében beszél a témáról. Az előadást minden leendő szülőnek melegen ajánlom, sakktudásra való tekintet nélkül.