A zongoraművész Bartók Béla: egyéniség, spontaneitás és szabálytalan egyenetlenség

Vajon kihallható és kielemezhető-e az élménytelítettség egy hangfelvételből? Az empatikus hallgató számára könnyen kihallhatónak tűnik, az elemzőnek azonban meg kell különböztetnie az élménytelítettség motiválta egyenetlenséget a tartalmi elemek megjelenítését jellemző szabályszerű egyenetlenségtől. Úgy tűnik: az élménytelítettség szabálytalanságot hoz az egyenetlenség szabályszerű mintázatai közé. Emellett a közönségére jelentős hatást gyakorló előadóművész jellemzően – mintegy szabályszerűen – kilassítja a zeneműnek azokat a pillanatait, amelyek váratlan kompozíciós megoldásokat hordoznak, s így időt hagy hallgatói számára, hogy átérezhessék e megoldások váratlanságát. Ám a zenei előadás során nemritkán azzal okozunk meglepetést a hallgató számára, hogy megsértjük az előadás szabályszerűségeit – sokszor oly módon, hogy nem emelünk ki egy-egy váratlan mozzanatot, tehát nem hagyunk időt a hallgató számára, hogy meglepődhessék a váratlan zeneszerzői megoldáson. A megfelelően, a spontaneitás hatását keltve adagolt szabálysértés azonban nem hogy csökkentené, hanem éppenséggel csak növeli az előadóművész keltette hatást. Az egyenetlenség mindezek alapján a kiemelkedő előadóművészi hatás (és nagyság) két kulcskomponensének hordozója: a személyes viszonyulásé és a váratlanságé.

Éppen ezek a kvalitások különböztetik meg jól a kortársi visszaemlékezések nyomán szinte varázserejűnek érzékelt zeneszerző–zongoraművész, Bartók Béla zongorajátékát neves, ám hozzá képest a mai zenehallgató számára is középszerűnek érzékelt kortársaiétól. Láttató összehasonlítással szolgál Bartók és hegedűs partnere, Szigeti József 1940-ből származó híres koncertfelvétele, valamint a 20. század talán legmeghatározóbb hegedűművésze, Fritz Kreisler és a mára elfelejtett zongoraművész Franz Rupp – aki Kreisler megbízható, stabil, ám szürke zongorakísérője volt – 1936-os stúdiófelvétele Beethoven Kreutzer-szonátájából (op. 47). A két hangfelvételen a zongoristák játékának általam elvégzett finomidőzítési (a hangindítások egymásra következésének ezredmásodpercnyi precizitású) elemzéséből kiderül: míg Rupp játékának egyenetlensége meglehetősen szabályszerű s bejósolható, Bartók játékának izgató spontaneitását és a zenei mozzanatokhoz való erőteljes, megragadó személyes viszonyulását egyfajta szabálytalan, „egyenetlen” egyenetlenség hordozza.

A kutatásról az előadást követően összefoglaló tanulmány jelent meg a National Geographic Magyarország-on, amely itt érhető el: http://www.ng.hu/Civilizacio/2015/04/28/Bartok-eloadoi-zsenialitasanak-kulcsa